Ahhoz, hogy az ember általában elégedett lehessen magával, folyamatosan meg kell ugrania a saját maga által kitűzött célokat. Ha sikerül, hihetetlen energiával tölt fel, ha nem, az sajnos nagyon tud fájni.
Pont mint édesapámnak, aki egy nap - meglehetősen hitetlenkedve- azzal jött haza a munkából, hogy a kollégája állítólag kis nekifutással simán átugrotta a két udvaruk között futó kerítésüket. Amíg a homokban játszottam,a szemem sarkából többször is észrevettem, hogy édesapám a malacoknak szánt moslék kevergetése közben, a két udvarunk közötti kerítés magasságát mellkasához mérve, - különböző hanghordozással- a “meg a f...mat ugrottad te át…azt…” mondatot ismételgette.
Mivel akkor még nem tudtam azt - amit apaként azóta már igen-, hogy amikor a legkisebb jele is felmerül annak, hogy a gyermeked kételkedik a képességeidben, akkor valami ősi ösztönnek hála, azonnal be kell bizonyítanod, hogy igenis Te vagy a legnagyobb hős a világon, ezért felelőtlenül azt találtam mondani édesapámnak, hogy “szerintem Te nem is tudnád átugrani”...Na ez volt az a mondat, ami miatt komolyan felelősnek érzem magam az ezt követően történtekért, mivel édesapám a moslékos vödröt eldobva olyan lendülettel indult meg a kerítés irányába, hogy innentől kezdve nem az volt a kérdés, hogy átugorja- e, hanem hogy egyáltalán a megyén belül ér- e földet.
Jobb lábát maga előtt kinyújtva, olyan tökéletes íven repült a kerítés irányába, hogy nem tudtam levenni a szemem róla, és esküszöm, amikor a kerítés felé ért lassított felvételnek látszott... fantasztikus volt…
De…
Mivel a kerítés fölött már apu is elhitte hogy ez megvan, ezért elfeledkezett arról, hogy a “hátul” érkező bal lábát is jó lenne felemelni a kellő magasságba. Ennek köszönhetően a “hátsó” lába úgy akadt be a felső deszkába, mint a repülőgép hordozó anyahajókon kifeszített kábelbe a vadászgépek fékezésére szolgáló kampó.
A hirtelen lassulásnál csak az édesapám arcán -még mindig lassitva látható-, “na mi van öcsém?!” arckifejezésből hirtelen “na b.meg”- re való váltás volt drámaibb…
Az eset rendkívül jó fizika leckének is bizonyult, mivel mindaddig nem is gondoltam volna, hogy egy kb. 75-80 kilós ember a kellő gyorsasággal “közlekedve” igenis képes kiborítani nem csak a közkerítést, de azt tartó akác oszlopokat is... pedig de!!! Több olyan komplett káromkodás is van, amit akkor hallottam először...és másodjára...meg még harmadjára is…
Aznap este meglehetősen későn kerültünk ágyba, mivel édesapám hiába “landolt” már kb. fél hét- hét óra magasságában, a kerítés elfogadható állapotba hozatala csak tizenegy óra körül fejeződött be.
Bár videó felvétel sajnos nem készült az esetről, még ma is minden egyes mozzanatra tisztán emlékszem. Kivéve arra az egy részletre, hogy az esetet az ajtóból végignéző és utána szinte sírva nevető édesanyám a “ jaj mindjárt bepisilek” mondat folyamatos ismételgetése közben végül elért- e a wc-re…😂
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.