Előfordul, hogy saját “korlátaink” segítenek más szemszögből is megcsodálni a világot ...ha akarjuk, ha nem. Mint pár éve a nagymamámnak, aki gyakorlatilag egy fél délelőttön át tanulmányozhatta alulról az udvar végében lévő hatalmas diófa élővilágát anélkül, hogy addig erre még csak cseppnyi késztetést is érzett volna.
Az eset onnan indult, hogy néhány éve mama egy kettős csípőprotézis műtét után megkapta az első- és mint később kiderült egyben az utolsó- háromkerekű motoros rokkant mopedjét.
Mama -aki egyébként soha életében még csak biciklizni sem tudott- a kötelező “ gépátvétel” után azonnal ki is szerette volna próbálni a járgányt, ezért a füves hátsó udvaron megtartottuk neki az üléspróbát. Feltehetően volt némi félreértés köztünk, mert Mama a “csak óvatosan a gázzal” mondat elhangzása után közvetlenül olyan csutka gázt húzott a mopednek, hogy az egyébként a kormányzásért felelős első kerék az első 3-4 méteren nem is nagyon érintkezett a talajjal…
Mivel mama - a gázkarba kapaszkodva- még a levegőben jobbra rántotta a kormányt, ezért a földet érés után a vizes füvön olyan pörgésbe kezdett a mopeddel, hogy nemhogy megállítani, de még csak megközelíteni sem nagyon tudtuk. Mivel szerencsére a tankban lévő kb. másfél dl benzin hamar kifogyott, ezért mama - a Teremtő és a röhögéstől az udvaron szanaszét fetrengő “szervíz csapat” tagjainak édesanyjai között felmerülő esetleges szexuális kapcsolat lehetőségét felvázolva-, 6-8 kör után befejezte a bemutatót.
Csakhogy…
Mama nem az a feladós típus, meg nehogy már Juliska néni papírnak nézze, ezért pár héttel később ismét előkerült a moped... viszont most egyedül akarta meghajtani a gépet…hátha jobban sikerül.
Miután gondosan elhelyezkedett a volánnál, a nincs szűk hely csak kis lendület elvén elindult az udvaron. Miután a kanyarodásból már a múltkor is baj volt, ezért most szigorúan csak egyenes vonalban kezdett el haladni - persze ismét teljes gázzal-, ami nem igazán mondható szerencsésnek, ha valaki mindezt egy drótkerítéssel körbevett udvaron csinálja…
Mivel a fékezést már a múltkor sem sikerült átvenni, ezért az udvar végéhez érve a sebesség már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a drótkerítésen felkapaszkodó moped olyan, a Ferrari ágaskodó lovához hasonló pozícióban álljon meg, amiben mama pontosan úgy nézett ki, mintha az űrhajóban Gagarin mellett ülve várná a kilövést Bajkonurban.
A függőlegesen álló mopeddel mama nem nagyon szeretett volna hátra borulni - kimászni belőle meg nem tudott-, ezért kénytelen volt csendben, mozdulatlanul megvárni a felmentő sereget, ami röpke 2-2,5 óra múlva az ebédkihordó személyében meg is érkezett…még jó, hogy az aznapra előrejelzett jégeső meg nem...😂
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.