"A Húsvét szava"

"A Húsvét szava..."

Gyermekként soha nem értettem meg, hogy a lányok miért nem szeretik a húsvétot, hiszen fiúként majdhogynem Vajda Pierre féle étteremkritikusként jártuk Nagyrábé utcáit, mert ilyenkor gyakorlatilag azért fizettek hogy együnk...meg hogy mindenhol pohárszámra nyomjuk magunkba a drága Pepsit...😂. Mivel mi meg jól nevelt gyerekek voltunk és nem akartunk senkit megbántani azzal, hogy a “csak egy kis pohárral”  kezdetű ajánlatot visszautasítjuk, ezért ettünk és ittunk szorgalmasan... általában túl szorgalmasan...

Ilyenkor a családi összejövetelekről már megszokott ritmusban (délelőtt 10 órakor, délután 2-kor és fél 6-kor) rohantam haza - vagy valamelyik rokonhoz- kidobni a rókabőrt, mert a “nincs az a rakott szekér, amire több ne férne” ilyenkor megbukott… nagyon-nagyon csúnyán megbukott…minden egyes évben…

Azonban két évben máshogy indult a nap... mondjuk utólag visszagondolva ebben sem nagyon volt köszönet…

Úgy kezdődött, hogy édesapámmal közösen indultunk el meglocsolni a szomszédokat. A szomszéd Irénke néni volt tradicionálisan az első állomás. Kvázi tiszta lappal indultunk.

Csakhogy… 

Húsvét első napján a Váncsodi rokonlátogatás során is felszisszent párszor Pepsis üveg a sonkás szendvicsek és töltött káposzta után, ezért én a “csókolom Irénke néni” elhangzása után egyből a wc-re vettem az irányt, ahol -ahogy az később kiderült - pont olyan piros volt az ülőke, mint kint a nappaliban ülve édesapám feje, amiért a nagy sietségben még a locsolást is elfelejtettem. Ezután hazafelé tartva hangzott el az a mondat édesapám szájából, hogy “ rohadjak meg ha még egyszer én bárhova is elmegyek veled locsolni”. 

Szóval mivel édesapám szavatartó ember, a következő évben egyedül indultam el locsolni és hogy legyen időm végigjárni mindenkit, elég korán kellett kezdeni. Természetesen megint Irénke néni volt az első...és majdnem az utolsó is!

Utólag azért eléggé bánt a lelkiismeret, hogy Irénke nénihez fél hét magasságában becsengetve nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget annak, hogy Ő még köntösben, és feltehetően a legjobb álmából az én csengetésemre ébredve nyitott ajtót...

De nem így történt…

Mivel Irénke néni még álmából felébredve - vagy inkább felriadva - is nagyon kedves volt, ezért behívott, hogy nyugodtan foglaljak helyett amíg rendezi a sorait… 

Miközben a korai locsolkodásra vártam feltűnt, hogy milyen sok videókazetta van a szekrényben - nekünk meg ugye se videó se kazetta -.

A készülődés és a szendvics készítés közben a házban rohangálva Irénke néni feltehetően meghallotta, az “ó öcsém, ezeknek még a Vadon szava is megvan” fél hangos mondatomat és vesztére udvariasságból feltette azt a kérdést, hogy nem akarom-e megnézni. Mivel egyrészt akkor még nem tudtam, hogy ezeket az udvarias gesztusokat nem minden esetben kell ténylegesen felhívásnak venni, - meg rohadtul érdekelt is a film, habozás nélkül vágtam rá, hogy dehogynem!!!

Ebben a pillanatban kicsit lelassult Irénke néni mozgása, és már nem rohangált olyan gyorsan fel alá a lakásban... feltehetően ekkor tudatosult benne, hogy “na ez b.meg itt lesz nekem egész délelőtt”.

Mint kiderült, nem tévedett nagyot, hiszen korai érkezésemet követően röpke 3 és fél órával, már haza is mentem...😂

Anyám néhány, a Húsvéti ünnepkör idején nem igazán helyénvaló, de meglepően jól egymásba fonódó káromkodást követően egy pofonnal nyomatékosította, hogy nem tartja a jövőben követendő példának a délelőtti eseményeket.

Azt  már nem is mertem elmondani, hogy a film hatása alatt állva elfelejtettem meglocsolni Irénke nénit…megint😂